Interjú Schuman Ádámmal

Társaságunk célja, hogy ügyfelei részére ne pusztán egyes befektetési szolgáltatásokat, hanem azok konkrét igényeire reflektáló, valós megoldásokat kínálhasson. Ennek érdekében az elmúlt időszakban jelentősen bővült szolgáltatásaink köre: megszereztük a befektetési tanácsadás és az értékpapír forgalmazás szolgáltatások nyújtására vonatkozó pénzügyi felügyeleti engedélyeket, és ezzel párhuzamosan átalakult Társaságunk szervezetrendszere is.

Új munkatársunk, Schuman Ádám nem csak számos szakmai végzettség, de igen jelentős szabályozott piaci, tőzsdei tapasztalat birtokosának is mondhatja magát. Ádám egyéb kötelezettségei mellett Társaságunkon belül az egyes pénzügyi eszközök elemzéséért felel majd, így munkájával a befektetési tanácsot nyújtó, és a marketing-kommunikációért felelős területeket is támogatja majd. Ádámot egy rövid interjú keretében szeretnénk bemutatni.

 

Mondanál pár szót magadról? Mit tanultál, mivel foglalkoztál eddig?

Schuman Ádám vagyok, okleveles vegyészmérnök, biológus mérnök, közgazdász és európa mérnök.

Kis kitérőkkel alapvetően az édesapám által alapított cégben dolgozom az egyetem óta. A cégből azóta cégcsoportot építettem, ezeket vezetem. Fő témánk az egészségügy, ezen belül a laboratóriumi diagnosztika, saját orvosi laboratóriumunk is van. Mi üzemeltetjük a Foodtest.hu Ételintolerancia Központot.

A cégcsoport eredményesen működik a mai napig. Mint cégvezetőnek és egyben gazdasági igazgatónak feladatom a cég likvid eszközeinek kezelése, illetve a cégek által elért eredmények befektetése, értéküknek megőrzése. Ennek részeként a cégcsoportban két ingatlankezeléssel foglalkozó cég van, melyek jellemzően üzleti ingatlanokat, irodákat és üzlethelységeket adnak bérbe.

 

Hogyan kerültél kapcsolatba a tőkepiacokkal, a tőzsde világával? Mi volt az első komolyabb nyereséges és veszteséges ügyleted?

Megismerkedtem a különféle befektetési alapokkal, kötvénypiaccal és a részvénypiacokkal is, előszőr belföldön, majd nemzetközi színtéren is.

2006-ban végeztem el az első tőzsdei kereskedéssel kapcsolatos képzést, majd brókerszámlát nyitottam és aktívan kereskedtem elsősorban opciókkal az ausztrál tőzsdén.

Ez volt a tanulópénz. Sikeres kereskedések mellett sok bukó is volt, és a szerencsejátékokhoz hasonlóan végül itt is a bank nyert. Azonban rengeteget tanultam ebből, majd a későbbi szervezett képzésekből is.

 

Mit gondolsz, a tőzsdézéshez szükség van valamiféle speciális lelki alkatra, vagy előbb-utóbb bárki eltudja fogadni ennek a világnak a szabályait?

Világossá vált számomra, hogy a technikai elemzési stratégiáknál fontosabb a mentális felkészülés, a fegyelem és a „money management” a kereskedések során.

Mivel foglalkozol szabadidőben?

Egyik fő hobbim a vitorlázás, 2012 óta rendszeresen veszünk részt versenyeken is túrahajónkkal. Pár éve Horváth Gábor csatlakozott csapatunkhoz, sok közös élményt éltünk át a tengeren és a Balatonon is. A tőzsdei kereskedés és a vitorlázás között rengeteg párhuzamot fedeztem fel.

Hogyan szereted a piacokat, papírokat elemezni? A technikai vagy a fundamentális elemzés eszközeiben hiszel, esetleg a kettőben együtt?

A felkészüléshez és a tanuláshoz meg kell találni a legjobb mentor(oka)t, a gyakorláshoz pedig jó csapat kell. Az alapok megtanulása egyszerűnek tűnik, majd a gyakorlás és az éles versenyek (kereskedés) során kezdünk sok mindent valóban megérteni és rengeteg új tapasztalat jön be a képbe. Eljön az a pont, amikor már nagyon bonyolultnak tűnik minden és úgy érezzük, nem is értünk semmit. Majd a további tanulás és gyakorlás időszaka jön és a képlet letisztul, újra egyszerűnek tűnik minden. De ekkor már egész más perspektívából szemléljük a dolgokat és sok minden természetes lesz, amiről régebben fogalmunk sem volt.

Az időt nem lehet megspórolni, lépcsőfokokat itt sem lehet átugrani. Mint a sporthoz, vagy bármilyen szakmához évek kellenek, mire eljutunk egy elfogadható szintre, ahol legalább már esélyünk van a sikerre. Ehhez persze folyamatosan tanulni és gyakorolni kell.

A vitorlásversenyeken ma már mindig dobogós esélyekkel indulunk. A kevésbé sikerült futamokból pedig levonjuk a tanulságot és igyekszünk tanulni belőle. Összességében nem kell szégyenkeznünk az eredményeinkért, a fő motiváció pedig a sikerélmény, nem a díjak. Ugyanez igaz a tőzsdére is, a motiváció a sikeres elemzés és kereskedés, a profit csak a jutalom.

Fontos, hogy az erre szánt összeg ne befolyásolja a napi életünket, mert az érzelmek, jellemzően a kapzsiság és a félelem rossz irányba viszik a döntéseinket.

Van kedvenc tőkepiaci szegmensed, piacod, vagy esetleg értékpapírod? Ha igen, mi, és miért?

Pár éve egy újabb csapatot építettünk, ugyanabból a főleg devizakereskedéssel foglalkozó képzési központból. A devizakereskedés számomra nem igazán vonzó, de nagy hasznát veszem cégeimnél a devizatranzakciókban, mivel sok terméket importálunk EUR, USD és GBP alapon. Azonban az ott tanult alapszabályok és stratégiák tökéletesen alkalmazhatók más piacokon is.

Számomra a részvények érdekesek, valós cégekben tulajdont vásárolni, mind befektetési, mind spekulatív, kereskedési célból. Főleg jónevű, ún. „bluechip” részvényekbe fektetünk.

A világpiacok és vezető cégek figyelése és elemzése izgalmas feladat, nagyon sok mindent megértünk ezen keresztül a világból és a benne zajló folyamatokról. A média által keltett információ katyvasz helyett itt valóban az igazság látszik.

Korábban a magyar tőzsdén is kereskedtem, de nem sok értelme volt, hiszen a világpiacokon egészen más lehetőségek vannak. Elsősorban az USA, Európa és Kína piacokat figyeljük.

2015. után kezdtem komolyabban részvény befektetésekkel foglalkozni, elsősorban befektetési jelleggel, ezek komoly profitot termeltek.

 

Köszönjük az interjút!

Megosztás:
Facebook
Twitter
LinkedIn
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, iratkozzon fel a hírlevelünkre!