Karitatív vitorlázás az Adrián

Csapatunk 2018. óta vesz részt a nemzetközi humanitárius regattán a Lions Cupon.

A karitatív versenynek az idei évben Biograd na Moru adott otthont 2023. április 22-25. között. A küzdelmeket már a 24. alkalommal rendezték meg. A jótékonysági vitorlázás, egy olyan program, melyen a résztvevők nehéz élethelyzetben lévő embereken segítenek.
 
Világszerte mintegy 200 millió ember fogyaszt rendszeresen illegális szereket. A drog évente körülbelül 200 ezer ember haláláért közvetlenül felelős.
A részvétellel, ahogy minden évben, úgy idén is az volt a célunk, hogy a vitorlázás mellett fontos társadalmi ügyet, a kábítószer elleni küzdelmet, a probléma visszaszorítását, gyermekek egészséges életmódra nevelését, sportolását támogassuk. Az esemény jelmondata is ezt hirdeti: Sportolj, ne drogozz!
Az elmúlt időszakban a Törökországban bekövetkezett, rengeteg áldozattal járó földrengés megrázta az egész világot. Számtalan embernek ment tönkre az élete, elvesztették a tetőt a fejük felől. Mindezek után nem meglepő, hogy az idei évben a szervezők egy újabb nemes célt támogatva a törökországi földrengés károsultjainak is gyűjtöttek.
 
A 42 induló között a Schuman Ádám által kormányozott vitorlásunk az előkelő harmadik helyen szelte át a célvonalat. Gratulálunk a csapat minden tagjának a fantasztikus eredményhez!
Megosztás:
Facebook
Twitter
LinkedIn